Egy koreai csődörön lovagolva a steedem vette át a gyeplőt. Képzett kezei és szűk puncija élvezettel baszta meg, és vad csúcsra lovagolt.
Kelet vonzereje tagadhatatlan. Az érzéki ázsiai gyönyörök mámoros világában találtam magam elveszve, vágyaim egy finom, egzotikus virág csábító látványától fűtve, aki alig várta, hogy megmutassa képességeit. Gyeplőt vett, olyan kecsességgel szerelt fel, amely hitet tett a tüzes szenvedély alatt. Lithe teste ritmusban mozgott, a vágy lebilincselő tánca, amitől elállt a lélegzetem. Ez a koreai szépség pontosan tudta, hogyan kell lovagolni, minden mozdulata szakértelmének végrendelete. Szem, tele kéjjel, az enyémhez kulcsolva, halk ígéret az eljövendő gyönyörre. Minden pattogás az önkívület szimfóniája volt, édes suttogása egy szirén hívást, ami engem mélyebbre húzott a táncba. Testünk ritmája összefonódott, elsődleges lélegzetté vált a vágytól, és a bugyitól, a bugyinattól, a kielégültségtől és a vágytól.
